Fásultan ébredek. Fogy a motiváció, nehezek az izmaiam. Vissza húz az ágy, de ébredni kell, tenni kell. Csöngetnek. A postás bizonyosan, leveleket hoz, megszokásból hozzám csönget...Eltelik pár perc s kopognak. Az nem lehet...Talán egy szomszéd? Ő nem lehet...Messze jár most. Fiatal srác, csomagkihordó. Szőke göndör fürtjei kilógnak a baseballsapka alól. Aranyos, de eltévedt, én nem várok semmit. Morcosan el is küldöm, de ő határozott. A címzett tényleg én vagyok...Hát jó. Már érzem, valami illatozik, s ahogy a doboz lyukain leskelődöm, már látom. A szívem hirtelen hevesen verni kezd, olló után kutakodom, nagyon elbújt. Szinte feltépem a dobozt. Akkor látom teljes egészében. Tulipánok. Gyönyörűek, színesek, a legszebbek a Földön, sárga szalaggal átkötve. Levél is társul hozzá. Szerelmes. Sírok a boldogságtól. Életemben először úgy igazán mélyről. Valentin.
Szösszenet 21.
2014.02.16. 10:37Címkék: szösszenetek
A bejegyzés trackback címe:
https://marcinkova.blog.hu/api/trackback/id/tr725815999
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.