Kezd sötétedni, a szálloda halljában ténfergek, kevés a vendég, megyek a munka után, letörlöm a polcokat,rendezgetem a szorólapokat. Egy pillantást vetek magamra a tükörben. Jól áll a sötétkék szűk szoknya, inggel betűrve, piros kendővel. Csinos vagyok. Nyugtáztam. Beülök az irodába, elég hűvös van. Holnap az ing alá alsótrikót húzok. Gondolatmezők. Hallom a bejárati ajtó nyílását. Csengő hang ez, ahogy az üvegajtó kitárul, már a kamerafelvételen látom ki jön be. Fiatal ázsiai lány. Huszonkét évesre tippelnék. Piros kabátot visel. Hátizsákot cipel, hozzá kis kézitáska társul, jól megtömve, nehéznek tűnik. Izzadtságszag csapott meg, ahogy a pulthoz ért. Látszik, erződik, hosszú s farasztó napja volt. Nem néz a szemembe, csak szobát kér. Van szabad. Szokásos eljárás: igazolvány, bejelentkezési lap, azonnali fizettetés, informálás, blablabla. Érzem, hogy fájdalmat hozott magával. Végre felhajtja a fejét, akkor engedi látni az arcát. Beverték. Kékeszöld folt a szeme alatt, a bőr felduzzadva, kis véres csík árulkodóan jelzi, ez ma történt, talán csak nehány órával ezelőtt. Udvarias vagyok, nem is tudom, miként reagáljak, szorul a szívem, zavarba jövök. Mit kell tenni ilyenkor? Megkérdezhetem mi történt? Nem tolakodás ez? Vajon nem bántom meg, ha rákérdezek? Míg ezen töprengek a lány már szégyentől lesütött fejjel elindul a lepcsőházba a szobája irányába. Lássuk az igazolványát. Születési hely Kína, jelenlegi lakhely München. Tartózkodási engedély érvényessége XX.XX.2014. Születési dátuma XX.XX.1988. Alig idősebb tőlem, jól tippeltem. Majd szétmar a kíváncsiság, mikor újra léptek közeledését hallom. Energiája megelőzi, még nem látom, de tudom, ő jött vissza. Nem jó a szoba. Az iPOD-jával nem tud csatlakozni az internethez. El akar menni, másik szállodat választana. Fontos neki az internet. “De maga nem értheti, nekem azonnal csatlakoznom kell, utána kell néznem, mit kell tennem. Tudja a férjem….a férjem megvert.” Hideg vízként érnek szavai, melyek igazolják a megérzésemet. Marasztalom, a földszinti szobában elérhető a WIFI, nem akarom, hogy elmenjen. Valamiért biztonságban akarom tudni. Először csak megnézi a szobát, csomagjait a pultnál hagyja nálam. Most érzem, most, hogy nem dugom a fejem a homokba. Igenis láttam, hogy megverték, miért hunyjam hát be a szemem. Visszajön. Megköszöni, marad mégis. “Voltam a rendőrségen, de nem értettem teljesen mi kell a feljelentéshez. Utána kell néznem…“ Papírfecnit szorongatok a kezemben. A torkomban dobog a szivem valamiért… Mielőtt visszaindulna a szobájába, utána szólok. „Ha esetleg valamiben segíteni tudnék…a telefonszámom, ha valahogy, valamiben. Csak itt vagyok…“ Mosolyog. Megszorítja a kezemet, érzi, kedvessegből kapna segítséget. Talán már ekkor tudtam, persze sosem fog felhívni, de egyfajta felelőssegérzet s pánik fogott el,mi van, ha nincsenek itt barátai, családja. Hiszen, akkor tán nem a szállodaban éjszakázna… Ezután eltűnt a szemem elől, de súlyt helyezett az estémre. A bárban férfiak hangja mintha elnémult volna, eltávolodott volna, már nem volt fontos, már nem volt zavaró. Csak tovább kavarogtak a fejemben a gondolatok. Kesőbb egy ázsiai férfi lépett be a bejáraton, egyenesen az egyes szoba fele, ahova a lányt “helyeztem”. Megijedtem, mi törtenik, ha ő a férj? Már megint kombinálok, rémtörténetet szövögetek, szinte lejátszodott a fejemben, ahogy a 112 tárcsázom, s próbálom a helyzetet magyarázni. Majd kijöttek átkarolva, a srác gyengéden derekánál fogva tartotta a lányt, s vezette ki. Nem voltak náluk a csomagok, ebből arra gondoltam, tán a kórházba mennek, vagy ilyesmi. A lány kérdésemre, hogy minden rendben-e, bólintással válaszolt. Nem láttam többé. Mivel nem hagyott nyugodni a gondolat, utána nyomoztam. Fél 1-kor tért vissza a szállodába, s másnap fel 11-kor hagyta el ismét. Visszament a férjéhez? Hazautazott Kínába? A női szervezetnél talált menedéket, vagy barátai fogadták be? Nem tudom, csak remélhetem, jól döntött. Befejezetlenül hagyott. Aznap este hazafelé a metrón az arcokat néztem. A férfiakét…vajon ütöttek már meg nőt? S a nőkét. Vajon ütötték már meg őket?
Valóság
2013.10.22. 19:19Címkék: élet munka nő történet férfi kapcsolat
A bejegyzés trackback címe:
https://marcinkova.blog.hu/api/trackback/id/tr65592839
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.