Még a hajnal sem búcsúztatta az éjszakát, mikor az ébresztőm éles hangja ijesztett fel. Álmodtam. Hajóval, amit én kormányoztam a viharos tengeren. Oldalra tekintettem, itt van. Az este viszont nem álom volt. Megcsókolom. Fel is szenderedik, két percnyi öröm, míg még a mellkasára fekszem s átölel. Készülnöm kell, munka vár. Már nem is bánom a korai időt. Mindez nem számít. Fésülöm a hajam, felöltözöm, komótosan s lassan, bár sietnem kellene... Nézem, ahogy alszik. Megint felébred s magához húz. Újabb két percünk van. Már tudom, hogy indulnom kell. Már az ajtó felé indulok, mikor látom, felül az ágyon s még mondani akar valamit: „Csodálatos vagy.“