Egy sokak által nem ismert, tán kissé elhanyagolt, de mégis fantasztikus könyv került a kezembe. Rég eltávozott nagyanyám legkedveltebb szépirodalmi olvasmánya, ha úgy tetszik, így máris magyarázatot kap a lelkesedésem. Ez egy kuriózum, lélekemelő, csodálatos, de ami a legfontosabb, hogy szép. Néha kell szépség az életünkben, csak úgy, mindenféle felkészülés nélkül. Ez egy ilyen gyöngyszem. G.Hajnóczy Rózsa „Bengáli tűz“ című regényéről van éppen szó. A félig életrajz lényege egy többéves indiai tartózkodás,  mely leírja, milyen is az élet az akkori Indiában, de ami igazán lényeges, hogy olyan fantasztikus gondolatokat ragad meg, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Nemrég ismét a kezembe került a naplóm, nagyon sok részletet kiírtam akkor a könyvből, egy évvel ezelőtt olvastam, de erős bennem az érzés, hogy újra kinyissam, annál inkább is, hogy érzelmi szálak fűznek hozzá. A téma természetesen a szerelem, a szeretet és a hit. Fantasztikusan írja le az életet, a nehézségeket, amikkel meg kell küzdeni az európaiak számára borzalmas klímáról, de nem beszélve a hatalmas társadalmi különbségekről a két világ között. Egy új élet, teljesen más körülmények, más életstílus, kultúra. És persze, hogy mit meg nem tesz egy feleség a férjének, akit halálos szerelemmel szeret. Ezt sosem mondja ki. Ezt csak érezzük. Hát jöjjön az idézet:

„ A vágy, vagy ha úgy akarjuk, hogy más szóval éljünk, a szerelem alkot mindent a világon. Isten szerelmes valóságában teremtette a mindenséget a porból. A művész az alaktalan agyagból a szerelem ihletével, a szerelem gyötrelmével alkotja műveit. A fülemülét a fájdalom készteti dalra. Azt mondjátok a dal a torka hangszálainak rezdüléseivel kel életre? Ez felületes magyarázat. A fájdalom remegteti meg a hangszálakat s hogy a hang oly édesen fájó s úgy zeng, mint a szférák zenéje, azt a szívek túláradó vágyának köszönheti az anyag, a látható matéria, amire ti hivatkoztok, nem létezik. Megfoghatatlan, mert állandóan változik. A porból virág, állat, ember egyformán keletkezik s egyformán múlik el. A szerelem azonban örök.  A szerelem az egyetlen valóság. A valóság nem  az anyag, hanem a fantázia, a képzelet, az álom. Az álomból teremti a zenész csodás dallamait, amelyek ujjongásra és sírásra indítanak.  Isten szent szerelme súgta a muzsikus szívébe  a hangokat. A festő piszkos festékből olyan képet alkot, amelyben benne van az ég mosolya és a tündöklő napsugár. A mindenséget átható szerelem ragyog felénk a képről. A szobrász durva agyagból élő alakot gyúr. De nem az agyag él benne, hanem a forma, a végtelen fantázia, ami a lélek maga. Ugyanabból az agyagból akár korsót vagy tűzhelyet is  formázhatott volna, de a művész szerelmes ihlete az örök formában teremtett életet. A szerelmesek teste, akik örültek és annyit szenvedtek, már rég elporladt a földben, de szerelmük örökké él. Az ideák világa az örök valóság. A szerelem illatozik a virágban, visszhangzik a madarak zümmögésében,  a hold sugarának halk muzsikát penget, és mulandó testünkben megajándékoz az örökléttel. Keressük a szerelmet a szellő fuvallatában, az éjszaka csillogásában, az erdőkben, a végtelen rónákban és meg fogjuk találni Istent, mert Isten él a szerelemben. Ő a mi szerelmünk minden szépben, jóban, a vele való egyesülés mámorában van az örök élet.“

Kissé ugyan hosszat választottam, de remélem van köztetek olyan aki végigolvassa és látja, hogy valóban mekkora érték. Hajlandó vagyok akár a könyvet a világban szétküldeni, csak hogy olvassátok, érezzétek azt, amit ez a hölgy is, mert mesebeli a története és magával ragad, de kell hozzá egy kitartás és érdeklődés az útirajzok iránt is. De ugyan kit ne érdekelne India csodálatos világa, főként, ha első kézből tanulhatunk róla. Én kicsit lelki társamnak érzem az asszonyt, bár más világba és korba születtünk, de mégis néha úgy éreztem az én gondolataimat fogalmazza meg és higgyetek nekem, ezt nagyon ritkán érzem, még  egy-egy  túlkedvelt Coelho könyv után is. Nem szándékoztam ezt könyvajánlónak, de kissé olyan szaga lett. Nem kérek elnézést, anyám arra tanított, feleslegesen ne kérjünk.  Sokat ír a szerelmről. Hatalmas dolgokat. És milyen igaza van. A szerelem ott va mindenütt, de látjuk-e vajon? Ne felejtsük el látni. Gyakran csak nézünk, de nem érzünk. Ne féljünk érezni, szagolni, látni, megízlelni. Enélkül nem lehet élni. Hogy néha fáj, bűzlik, csúnya és keserű? Ha ezt nem tudnánk, honnan lenne világos a boldogság, rózsaillat, szépség és édeskés íz? Hagyjuk magunkat érezni. Így kerek. Álmodjunk sokat.