Fesztiválszezon. Embertömeg. Zsúfolt minden, próbálok utat törni. Néhány óra után már fárasztanak az arcok. Pihenő az indiai sátorban. Nincs hely a földre terített csodaszőnyegeken sem. Állva élvezem a fülbemászó giccsdallamot ritmusos dobpergéssel kombinálva. Két férfi és két nő táncol. Nemenként elkülönített főszerep. A két hölgy kecses kézmozdulatokkal s szolíd csípőmozgással mutatkozik be elsőként. Színes szári, arany karperecek, virághímzésű kendő, vállig lelógó fülbevaló. Mosolyuk ragyog a közönségre. A két férfi lép előre. Ahogy nézem energikus táncukat, kedvet kapok én is, mire feleszmélek, már az én csípőm is mozog. Tökéletesen összefonódnak a ritmussal. Zöld selyemruhájuk kidolgozott testük vonalához simul. Mosolyognak, énekelnek, tapsolnak. Életöröm.
Szösszenet 11.
2013.07.16. 19:23Címkék: szösszenetek
A bejegyzés trackback címe:
https://marcinkova.blog.hu/api/trackback/id/tr25408599
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.