Lassan megszokod az új életedet, sőt meg is szereted. Az utcákat, a kávéházakat, az arcokat, a nyüzsgést, a metrót, ahogy az emberek futnak, hogy elérjék a következő járatot, persze lekésik. Te már tudod, úgyhogy nem sietsz. Csak figyeled a felszisszenő alakokat.
München néha túl nagy. A munkanapjaim túl sok energiát igényelnek, nehéz bejárnom. Persze a belvárosban már rutinosan mozgok, sőt lassan a tömegközlekedés királynője leszek. Bárhol bármikor bármire. Félreértés nélkül.
Nagyon sokat töprengtem és kínoztam magam, hogy ugyan tényleg itt kell-e lennem. Először úgy voltam, adok magamnak három hónapot, utána ha még mindig szorul a hurok, akkor tovább kell menni. Hát még mindig itt vagyok. Ez mindent elárul. De szép sorjában.
Az idővel megismerkedtem jobban a munkatársakkal, néha talán túl jól is. Az első németországi kalandom éppen egy kollegámat célozta meg. Szegényem. Vagy szegény én? Megmagyarázhatatlanul felszabadult vagyok itt. Nincs oka, vagy talán mert nem ismer senki? Mindegy. Egyszerűen így van. Ezt persze megérzik a férfiak. Tehát az első randinak nem nevezhető találkám épp egy kollegámra esett, ami persze kellemetlen, hiszen szinte minden nap találkozunk, de szeretem a kihívásokat. És egyébként is felnőttek vagyunk. Na. Köze nem volt a randevúhoz egyik találkozásunk sem. Csak buli, sörözés, a többit el lehet képzelni. Nem tagadom, fantasztikus pillanatokat éltem meg vele. Sőt volt idő, amikor még úgy gondoltam, na ebből talán lehet valami. De a német nemzet férfiai elég hidegek, ez kevés az én szenvedélyemhez. Az is lehet én akartam sokat. Magányos voltam, így bármibe belekapaszkodtam volna azt hiszem. Hiba volt bármit is rá építeni, várni, hogy hívjon, írjon. Én pedig nem futottam utána. Nem szokásom. Értem többnyire küzdeni kell. Nem sokat. Picit. Hát ő ezt a picit is hanyagolta, így mondhatni lekésett rólam. Közben másokkal is találkoztam. Bár lelkiismeret furdalással, hiszen reménykedtem. Szóval egy-két randi becsusszant, de nagyon úgy tűnik a német férfi nem nekem való. Váltani kellett.
Közben elkezdődött a német kurzusom. Már izgatottan vártam. Viszont elfelejtettem belekalkulálni, hogy bizony nekem esténként dolgozni is kell. Nehéz egy hónapom volt. Fuh. Soha többet olyat. Naponta négy-öt óra alvás hetekig, nem elég. Most már tudom. Persze miért is ne, ekkor van a legnagyobb hajtás a munkahelyen is. Túlórázni kell az orosz vendégeink miatt, kik úgy gondolják nyugodtan maradhatnak a bárban hajnali négyig, miközben csak egyig vagyunk nyitva. Két hétig hallgattam „gyévocska, vodka, pivo...“ kedves hívószavakat. Nem tudom, hogy a német és angol nyelvtudásuk híjján-e, de nem voltak túl kedvesek az oroszaim. Még akkor sem, mikor villogni próbáltam a csodás orosz nyelvtudásommal. Mit lehet tenni. Itt a vendég a király. Nincs választás. Sőt a főnökség fantasztikus szervezőtehetségének köszönhetően még trénigre is elküldenek, így már húsz órát töltök ébren. Nehéz, de túlélhető. Nos, ha ez még nem lenne elég, jönnek a problémák az albérlőmmel, aki egy tisztaságmániás „hagynenevezzemnevén“. Hatalmasat veszekedünk. Szegény embert még az ág is húzza. Én már sírok. Szinte minden reggel. A fáradtságtól. Gondolom. Na ekkor közel voltam ahhoz, hogy azt mondjam ennyi. Vége. Összepakolom a cuccaimat és hazafutok anyucihoz. De nem ezt tettem, mert vannak dolgok, amiket túl kell élni, ahhoz, hogy jobb legyen. És jól is tettem. A német kurzus nagyon sokat segített, hogy minden jobb legyen. Új embereket ismertem meg, kiszakadtam a csak munka közegből. S bár halál fáradt voltam, de megérte. Minden egyes perc. A lényeges pontja, hogy megismerkedtem valakivel, de az legyen egy másik fejezet majd.
Néha bizony sokkal nehezebben megy a szekér mint gondolnánk, de menni kell. Kitartás nagyon fontos. Gyakorloni kell. Én leggyakrabban túl sok mindenbe fogok bele egyszerre és az lelkesedés elmúltával, vagy egy nehezebb időszak miatt föladódik. Ezúttal másképp tettem. Kaptam egy plusz pontot a kitartás füzetbe. Újabb szintlépés úgy érzem. Már érzem a súlyt, hogy ez bizony már nem az iskolapad, amikor még élvezed a szülői támogatást. Ez már csak a tied. Csak te irányítod. Nehéz, de a függetlenség és szabadság érzete miatt megéri harcolni. Van, akinek ez nem fontos. Vannak, akiknek kell a függőség a szülőtől, partnertől, akárkitől. Én az ellenkezője vagyok. Egyszerűen élvezem, hogy minden egyes döntés az én felelősségem. Akkor is, ha jó, akkor is, ha rossz. Minden rajtam múlik.
Folyt.köv.
