Hullámvastúton utazunk mindannyian. Tűnődöm. Utánanézek. Feltalálója Thompson. Múzsája az élet. A kis vasút oly nehezen, oly sok küszködés és gyötrődés árán ér fel egy csúcsra, rengeteg energiát elégetve. Várakozunk. Mindezt egy földfeletti pillanat erejéig, amikoris azt hisszük mi vagyunk a világ urai. Azok is vagyunk, abban a momentumban. A csúcson. Az ég felett.  De ez csak egy szemvillanás, talán csak illúzió. Máris zuhanuk lefelé hatalmas sebességgel a mélybe. S ekkor sikítunk. Félig az eufóriától, félig a félelemtől. Még a szemünket is becsukjuk, nehogy szembe kelljen néznünk a mélységgel, ami vonz, egyre csak vonz magához. Leérünk. Majd kezdődik előről, körbe, körbe. Szeretünk zuhanni.