Sokáig gondom volt az önbizalmammal, a mai napig nem tökéletes. De nagy valószínűséggel ez egy női probléma, soha nem vagyunk elégedettek, soha. Évekbe tellett felépíteni az önbecsülésem, s talán egy kis női hiúságra is szert tenni. Az sosem árthat. Nem szívesen emlékszem vissza a tinédzser koromra. Pattanások, fogszabályozó, szemüveg, stb. Megkaptam mindent, ami csak nehezítheti a nővé válást. Biztos, ami biztos. De nem lepődök meg semmin, valahogy mindig kétszer annyit kell dolgoznom, mint az normális lenne. Persze legtöbbször, vagy talán mindig, én választom a nehezebb utat. A nehéz fáj, de értékes. Az enyém. Szeretek küzdeni. Az egómért is meg kellett. Sokáig nem szerettem a tükörbe nézni. Persze sosem mondtam senkinek, hogy nem szeretem magam, de így volt. Ha belenéztem, csak egy csúf kiskacsát láttam, így ha lehetett kerültem. Hogy ez meddig tartott? Nem tudom megmondani, de annak ellenére, hogy mindig akadt férfi az életemben, mégsem sikerült elégedetten lefeküdni éjszakánként. Mit jelent ez? Egy férfi szerelme nem elég, hogy jól érezd magad a bőrödben. Aztán elkerültem a főiskolára, változtak a dolgok...de még mindig nem magabiztosan álltam ki a közönség elé, nem szívesen mutattam meg, hogy hahó, akkor ez lennék én. Nem nem. Azért ne túlozzuk el, igyekeztem rajta dolgozni. Erősítettem magam. De tudtam, hogy ha újra egy rossz élmény ér, vége. Visszazuhanok az önutálatba. Utána eljutottam a „mostantól nem érdekel ki mit gondol“ szintig és tudtam, most kell lépnem nagyot. Véget vetettem a kapcsolatomnak, felültem a repülőgépre, s új helyet kerestem magamnak. Nevezhetjük menekülésnek is, mindegy, talán az volt. Ma már nem számít. Ha azt akkor, nem lépem meg, még mindig az a rút kiskacsa vagyok, aki annó a tükörből visszanézett rám. Nem tudom mi az oka, de levegőhöz jutottam, olyan megmagyarázhatatlanul felszabadultam.  Nem érdekeltek a férfiak, nem érdekelt semmi, csak, hogy jól érezzem magam. Mosolyogtam, mindig. Mosolygás pedig sugárzó dolog s gyönyörűvé tesz. Nem kellett férfi. Nem kellett semmi, csak lelki nyugalom. Harmónia. Nekem a függetlenség, a harc hozta meg a harmóniát, a tudat, hogy megállok a talpamon egyedül. És még ki tudja mi. Tényleg nem tudom, egyszerűen levegőhöz jutottam. Nem ismertem senkit, nem is érdekelt mit gondolnak. Elmondhatatlanul sokat számít, hogy az ember hogyan érzi magát a bőrében. A külvilág, a kürölötted lévők, az idegenek megérzik. Hihetetlen erő ez. Teljesen máshogy állnak hozzád. Ezekben az időkben éreztem magam először igazán szépnek. S nem kellett hozzá semmiféle külső visszajelzés. Persze, ha mindez megvan nagyon nagyon sok bókot, dícséretet vonz maga után, ami valljuk be, egy nőnek – bármilyen szinten legyen is az önbizalma – elengedhetetlen, kár lenne tagadni. S bizony egy-egy kedves odaszólás sokat növelhet a nap színvonalán. De ez még nem a nőiség időszaka volt, bár kezdtem élvezni az előnyeit, de nem használtam ki, nem is tudtam hogyan kell. A magam ura voltam. Szép kis időszak voltak, lehet mindig úgy fogok visszaemlékezni, ez volt a legszebb nyaram. Tegyem hozzá, nem ment akadálymentesen. A szépségem útjába állt a fogamzásgátló abbahagyása után kiújult akném. Hát persze, annyira tipikus. Rendbe jövök teljesen, önbizalmam a csúcson, erre jön egy újabb, tán még durvább, pattanás-időszak. Haha, hát nem is én lennék... Megint lecsúsztam kissé, persze ez már nem a tinédzser-kori depresszió. Hamar sikerült felépülni, egy kis baráti, szülői támogatás adott plusz lökést, ne tagadjuk. Na ekkor hamar rájöttem, hogy a való életben rohadtul nem számít, hogy két pattanással több van a képeden, vagy sem. Egy picit tán kisérleteztem is, s persze már a korábbi tapasztalatból is tudtam, kisugárzás. Kulcsszó. Fel kell építeni. Ennyi. Alapanyag: önbecsülés, önszeretet, önbizalom, mosoly, szeretet, kedvesség. Alapok. Aztán lehet színezni, személyiség kérdése. Coco Chanelt idézve: „Ha szépülni szeretnél, a lelkeddel és a szíveddel kell kezdened, mert addig egyetlen kozmetikum sem fog hatni!“ . Így is van. Bár úgy gondolom, hogy a mai világban, már nem egy nagy nehézség szépnek lenni, s most nem a média által belénk sulykolt szépségideálra gondolok, hanem a valódi női szépségre. Ha a lelked rendben van, stílusodnak megfelelő öltözék, smink. Kész, egyszerű. Persze nehéz napok mindig vannak, de azokat feledni kell.

A nőiség az egy hosszabb út, legalábbis nálam. Még tanulom, milyen is az. Az utóbbi időben kezdtem magam igazán nőnek érezni, s most bevallom, nem magamtól vettem észre, hanem olyan visszajelzéseket kaptam, amik rávilágítottak, hogy – szépen fogalmazva – lassan nővé érek. S igen, itt természetesen a férfiakra gondolok... Nem vagyok kitárulkozó személyiség, lassan engedem magam megismerni, de azt vettem észre, ez egyáltalán nem baj. Feledtébb derítő a tudat, hogy szeretik a társaságod, szeretnek körülötted lenni, mert nyugalmat adsz. Érdekes szerep ez, hozzád jönnek megpihenni. Azt hiszem ez a legfontosabb szerepünk nekünk nőknek. A harmónia megteremtése. A nőnek meg kell tudni állni a saját lábán természetesen, de ugyanakkor szüksége van egy férfira maga mellé, akivel megoszthatja azt a sok szeretetet, ami benne van. Nincs is miről beszélni. A férfinak pedig még ennél is nagyobb szüksége van a nőre, s a nyugalom, a szeretet szigetére, amit csak a nő tud számára megadni. A témát feszegetve eszembe jut Csernus Imre A nő című könyve. Emlékszem, hogy nem tetszett, de most nem ez a lényeges. Az elején a kísérleteiről ír, próbálta kideríteni, mitől jó nő egy nő, ehhez hölgyeket kérdezett meg, hogy ők vajon mitől érzik magukat nőnek, vagy éppen jó nőnek. Persze nem tudtak érdemleges választ adni, de egy ilyen erős direkt kérdésre talán nem is lehet. Mindenki máshogy éli meg a nőiségét, hogy mi a helyes út, vagy mi nem, azt senki nem tudhatja, senki nem is írhatja elő. Éljünk úgy nőként, ahogy jól esik. Ez egyébként is annyira változó, legalább is nálam szeszélyes az időjárás. Néha oly erősnek érzem magam, hogy egy hegyet el tudnék mozdítani, máskor pedig oly harmat gyöngének, hogy egy öleléstől is összeroppanok.

Popper Péter szavai is bizonyítják, hogy mennyire fontos is a női lét: „Egész életemben csak nőktől kaphattam meg azt a fényt és melegséget, ami nélkül nem tudtam volna élni.“

Hát azért vagyunk annyira különlegesek.