Furcsa érzés, egy régen látott kollégista barátot újra látni. Más körülmények között, egyetem nélkül, mikor már nem ez előadásokra rohanunk, vagy éppen azt lekésve kászálódunk ki az ágyból. Kicsit irigység fogott el, mikor hazaérve az utazásról töprengtem, nemcsak mert Amsterdam sokkal színesebb, mint München, sokkal vidámabb és szabadabb, hanem mert a szeretett személy, hihetetlen módon, mintha maga a város lenne. Gyakorlatilag a várost összekötöttem a személyével. A város olyan mint ő. Talán ő tette olyan tarkává nekem, magam sem tudom, de öröm látni, hogy jó helyet talált magának, még ha még nem is tudja.

Szóval hármasban folytattuk az utat. Egy tipikus holland sörkertbe mentük, rengeteg félét lehet kóstolni az isteni nedűből, illetve sajtokból, szalámikból. Ittunk, hogy mit, már nem tudom, nem ez tette különlegessé. Pár perc ücsörgés után, csapódtak hozzánk emberek. Először nem is regisztráltam, talán a sör hatása? Szóval az egyik oldalamon egy kanadai idősebb házaspár mesélt az európai útjukról, a másikon egy orosz fickó kapcsolódott a beszélgetésbe, aki már több éve itt él. Többek között Münchenben is járt, de nem volt túl jó véleménye róla… Na mindegy, nem ez a lényeg, hanem annyira jól esett ez a szabadság, bárki, bárkivel szóba áll, mindenféle belső komplexusok nélkül, mindenki mer olyan lenni, amilyen, meg mer szólítani. Mikor történne ilyen spontán társalgás az én városomban? Talán soha… Idegenek vagyunk, pedig nem kellene. A délután meg egy hölgy jött oda hozzánk, látván milyen elveszettek vagyunk, hogy a segítségünkre legyen, pedig nem is kértük. Csak előkapta a mobilját, megnézte a neten a hogy jutunk az adott célhoz. Ennyi. Talán ezek apróságoknak tűnnek, de engem lenyűgöznek. Itt nincs ilyen, vagy itt én lennék más?

Aznap még elmentünk a Vondelparkba, ahol rengeteg fiatal ücsörgött, grillezett, zenélt, lazulgatott. Mi is csak ezt tettük, sétáltunk, beszélgettünk, azt hiszem fára is másztunk? Jó volt. Soká időztünk, bizonyos körülmények miatt...

Az estére már nem sok energia maradt, szóval még egy kör a belváros fényeiben és az utolsó villamossal hazarobogtunk. A buli ma elmaradt.

A másnapot egy kiadós brit reggelivel kezdtünk, ami tojás, kávé, pirítós, lekvár. Szinte nem is találtunk más kínálatot, ami megérte volna. Sok az angol turista, ez már biztos. Reggeli után a Heineken Múzeumhoz mentünk – egyébként totál véletlen, nem volt cél – gondoltuk, esetleg bemehetnénk, de hatalmas sor állt. Szerintem, annyira nem finom az a Heineken, hogy fél napot ott töltsük, de ha több időre mentünk volna, akkor tán rá szánjuk magunkat. Inkább elmentünk az Albert Cuyp piacra, ahol mindenféle friss élelmiszert lehet kapni. Így például nyers halat, sajtokat, zöldséget, gyümölcsöt. Sőt ruhákat, kacatokat. Egynéhány árus kicsit emlékeztetett a roma árusokra Búcsú idején a falumban. Nem tudom miért, erre asszociáltam. Felszereltük magunkat sajttal, meg csokival. Meg vettünk tipikus holland édességet, amit már előző nap is kóstoltunk. Két vajas ostya között valami mézes cucc. Nem tudom mi a neve, de nagyon édes.

Gondoltuk, kellene tán kultúrálódni is csöppet. A Rijksmúzeumot választottuk erre a célra, ami a holland nép kultúrtörténetét mutatja be. Elég hosszadalmas, két órát bírtuk, aztán ki kellett jönni. Túl szép volt az idő. A múzeum csodálatos helyen van, parkkal, sok fával, vízköpőkkel, virágokkal és a híres „I amsterdam” felirattal. Éppen egy fiatal srácokból álló csoport próbált pénzt gyűjteni, zenével, tánccal, vicces szövegekkel. Ment is nekik. Később megtudtam, a fiúk magyarok voltak.

Majd ismét találkoztunk a vendéglátónkkal, jól is laktunk közben és irány a Jordan városrész. Sétálgattunk a kanálisok között, élveztük a kis hidakat, néztük a csónakokat, a parton ücsörögve bajor sört kortyolgatva tárgyaltuk a világ amolyan dolgait…

Este már illő volt kicsit duhajkodni. Elmentünk egy helyi banda koncertjére egy kis bárba a központban. Semmi fényűzés, teljesen egyszerű berendezés, kis színpad, fiatalok, műanyag pohár. Nem volt még oly késő azt hiszem, de olyan régen tomboltunk együtt, hogy ahogy elkezdődött már ugrándoztunk. Felszabadító volt, és Nirvánát is régen hallgattam már. Jót tett egy kis rockzene.

A párom valami különlegesebbet is tervezett az estére. Kinézett egy blues bárt még korábban, ahol szintén élő koncertet adtak az este. Úgyhogy a hajrázást megunva, mentünk egy más kategóriájú helyre. Picit meg is ijedtem, elég puccosnak tűnt. De amint elkezdődött a zene, eloszlott minden kétségem. Nem tudom pontosan beazonosítani a stílust. Volt ott funky, reggae, soul, kis blues. Ritmusos, táncolós. Hát ez volt a legjobb az egész napba. Nagyon élveztünk mi lányok, csak táncoltunk és táncoltunk. Párszor a rasztás énekes leugrott a közönséghez. Nagyon jó hangulatot csináltak és ha tudnám a nevét a szórakozó helynek, leírnám, de sajnos bennem az érzések és benyomások maradnak meg, a nevek nem, de dolgozni fogok rajta mindenképp.

De az estének egyszer csak vége szakadt. Késő éjszaka volt már. Búcsúzni kellett. Mikor látjuk egymást újra? Nem tudom.

Több oka is van annak, hogy visszatérjek: a barátság hiánya és a város szabados életérzése. Legszívesebben maradtam volna újra kezdeni.

Fájó szívvel hagytam el Amsterdamot. Túl bájos, hívogató, csábító. És hát állati szórakoztató út volt.